pillanatrablás
2013. január 25., péntek
13+1 baki, amit az esküvőt szervező párok 90%-a elkövet. Te kerüld el ezeket!
1. A vendéglista – szerény kis esküvő, vagy világra szóló lakodalom?
Sok pár el sem tudja dönteni, mihez kapjon, amikor elkezdi az esküvője szervezését. Én mindenkinek azt szoktam tanácsolni, az első, hogy írjatok egy vendéglistát.
Nagy esküvőt tervezel?
A legegyszerűbb, ha előveszel egy kockás lapot (vagy haladók egy excel-táblát), és szép sorban felírod, ki az, aki semmiképp sem maradhat ki. Ez a muszáj rész. Utána kihagysz egy fél oldalnyi helyet (excelesek előnyben, nekik nem kell), mert ahogy az idő múlik, nemcsak mi változunk benne, hanem a lista is, hiszen mindig bevillannak újabb nevek, akiket vétek kihagyni.
Na most szépen el lehet kezdeni összeírni azokat, akiket az előző névsoron kívül nem szeretnél kihagyni. Tudod, a barátait megválaszthatja az ember, a rokonait nem, de bármennyire is jobban szeretnél a legjobb haverokkal bulizni, ha egyszer a nagypapa unokatestvérét égő lenne nem meghívni.
Végül pedig azokat, akiket még illik meghívni: kollégák, szomszéd néni, üzleti partnerek, a pék néni, a fotósod családja – csak viccelek, de mindenkinek akadnak olyan ismerősei, akik, ha nem lennének ott, attól még nem aludna rosszul, de azért biztos nagyon jól esne nekik, ha egy ilyen gesztussal róluk is megemlékeznél. Meg amúgy most őszintén: mibe kerül? Max. a meghívó ára, közben meg milyen jó, hogy „tömeget” képeznek a házasságkötő terem előtt vagy a templomban, ezzel is erősítve Nagy Napod hencidától–boncidáig jellegét. Ebből a szempontból ez a „listafarok” igencsak költséghatékony.
Szóval megvan a lista. No, ne dőlj ám hátra! A pároddal is írasd meg ugyanezt. Aztán együtt leültök, és kihúzzátok a felét. Naná, a muszáj sorból is! Aztán egymás listáját árgus szemekkel figyelve próbálod a másikat rávenni, hogy vegyen le még 6 nevet - az övéről persze. És még mindig annyi név marad, hogy jó eséllyel minimum az esztergomi Bazilikát kell kibérelnetek, hogy elférjen a násznép.
Inkább meghitt, szolid ünnep?
Persze van, aki eleve úgy gondolja, fordítva indít, és a lehető legkevesebb embert írja fel, akit azért tényleg nem illik kihagyni. Mi a feleségemmel annak idején úgy terveztük, hogy a templomi esküvőnk lesz az „igazi”, a Nagy Nap, a polgárit meg elintézzük suttyomban két tanúval egy szürke csütörtök délelőtt – ez lesz a Kis Nap. Aztán ebből az lett, hogy a család megtorpedózta romantikus-bohém törekvéseinket, és végül 13-ra duzzadt az eredetileg 4 fős létszám. Majdnem lett is belőle kellemetlenség, hogy másik terembe kell mennünk, de szerencsére a Polgármesteri Hivatalban olyan kedvesek és rugalmasak voltak (hja, tudni kell választani helyszínt, de erről majd a következő levélben), hogy ez a több, mint 200%-os tömegnövekedés nem okozott végül országra szóló katasztrófát.
Mindenesetre akármekkorára is tervezed az esküvőt, hagyj időt a vendéglista alakulásának! Idő, amíg összeszeded és megírod, idő, amíg testre szabod, és idő, amíg kitalálod a megfelelő tálalást azoknak, akik jönnek, de főleg azoknak, akik kipontozódtak… Ha van rá mód, minimum egy-két hónapot szánj a vendégkörötök felépítésére (és lebombázására, majd újraépítésére), addig semmilyen helyszínt ne foglaljatok le!
Ha úgy érzed, nagyjából már végleges a névsor, még számolj rá kb. 10%-ot! Ugyanis előfordul még mozgás – az öcséd becsajozik, az unokatesód mégsem tud jönni, de a másik unokatesód viszont elhozná mégis a két gyerekét...
Tehát Te ne kövesd el a hibát: Ne becsüld le a vendéglista fontosságát! Később sok szervezésben könnyebb dolgod lesz, ha van egy stabil listád.
2012. november 25., vasárnap
Katalin nap
A népi hagyomány szerint a Katalin napkor vízbe állított vessző, ha Karácsonyra kivirágzik, akkor a lányt farsang előtt még megkérik. Hát hajrá!
De nem csak emiatt jelentős dátum november 25-e: ekkor zárult az esküvői-báli szezon, hiszen a közelgő adventi időszak miatt már inkább a böjtölés, a csendesség illett: véget ért a táncos mulatságok, a lakodalmak ideje.
Sokan persze eleve nem választanak téli időpontot az esküvőjükre praktikus okok miatt: nehogy hóban-sárban kelljen vonulniuk, illetve, mert általában a divatos esküvői ruhák nem épp a röpködő mínuszokra készülnek. Pedig lehet ám gyönyörűen öltözködni, és kihasználni a réteges öltözködés nyújtotta lehetőségeket. Elegáns, hófehér pelerinek, kabátkák emelik az álomruha fényét a kinti hidegben, a fejre pedig látványos kalapkölteményeket is lehet varázsolni azoknak, akik csak azért sem állnak be a nyári esküvők tömegszezonjába. Egyéniségek előnyben!
2011. június 16., csütörtök
Szilvi is írt :-)
"Szia!A képek tökéletesek! Imádjuk nézegetni. Jó pillanatokat kaptatok el! Tényleg nagyon elégedettek vagyunk, sőt a szülők is! Az a baj, hogy most szinte minden képből szeretnének kapni, nem elég nekik elektronikusan! Fenn van a honlapunkon és nagyon sokan jeleznek vissza, hogy szeretik nézegeti a képeiteket! Sikerült az emlékezetes pillanatokat elcsípni! Nincs is olyan dolog, amit hiányolnák, sőt így visszanézegetve jutnak eszünkbe a dolgok. És őszintén szólva nem kellett videós! Sokkal jobbak a képek, nekünk sokkal jobban visszaadják a pillanatot. Szerencsék volt veletek, hogy Ti mindenhol ott voltatok. Jó, hogy ott volt Kinga is mert így párhuzamosan készülhettek a képek! Még egyszer nagyon szépen köszönjük a türelmet és a kitartó kemény munkát! Sok múlt a Ti munkátokon, mert Ti örökítettétek meg ezeket a pillanatokat, amit így jó ismételten átélni, amikor csak megnézzük az albumot!
Üdv,
Szilvi"
2011. április 23., szombat
2011 így kezdődött

"Aranyos Dávid,
Nagyon örülök,hogy "felfedeztelek" a neten és, hogy Te fotóztál a gyerekem esküvőjén, nagyon tetszenek
a képek. Az egész sorozat és a pillanatok is olyan Dávidosak, amit és ahogy elkaptad azokat. Tehetséges
fickó vagy és nagyon szimpatikus ember, óriási szívvel. Ahol tele szájjal kukucskálok az egyik képen, az
különösen vicces, de millió apró szépséget vonultattál fel a képeken a Te "szemüvegeden" keresztül,
melyeket mi észre sem vettünk."
"Sooook szeretettel, köszi mindent
Vágó Zsuzsa (anyuka, aki már anyós lett)"
Kell ennél több...?
2010. október 25., hétfő
Bók

Nagyon tetszenek, és amúgy a magánvéleményem, hogy tényleg "pillanatrabló" vagy, a beállított képek fele olyan jók sincsenek, mint amikor egyébként fotózol :D (ez bók volt és nem a beállított képek kritikája) Árad belőle a hangulat, és ez egyszerűen szuper :)
Nagyon köszönjük, és bátran ajánlani foglak másnak is, meg majd ha lesz keresztelő meg ilyenek, majd szólunk - persze ha nem csak esküvőket vállalsz ;)
Üdv
Kriszta
2010. szeptember 24., péntek
2010. július 29., csütörtök
Már írnom sem kell

Ma reggel megtette ezt helyettem Dijja. Annyi, de annyi munkám van, és olyan szívesen írnék, rengeteg élmény ér ebben az évben. Diának írtam, hogy használhatom-e publikusan is a képeiket, és ez a válasz érkezett:
Hú, persze! Imádom a képeidet! És számomra lenne megtiszteltetés!
Tök jó volt hallani anyám hangját, amikor postán megkapta a képeket! Faterom háromszor átnézte őket... Édesapuék a napokban kapják majd meg Ausztriában, ők még neten sem látták a képeket...
Ma pont azon gondolkodtam, hogy milyen felelősségteljes munkád van: életünk legfontosabb pillanataira a jövőben úgy fogunk emlékezni, ahogy te megörökítetted őket. Szóval: például, ha történik veled valami, és azt utána elmeséled - akkor már az elmesélt verzió szerint fog rögzülni benned az élmény, és már nem teljesen úgy, ahogy valóban megélted. Apró részletek elvesznek, az elmesélés szavai, kifejezései befolyásolják, hogyan éljük át újra az élményt (ld. kriminalisztikából, büntetőeljárásjogból a tanúvallomásról tanultakat). Vagyis az esküvőnkből arra és úgy fogunk emlékezni leginkább, ahogy a képeiden újra és újra viszontlátjuk...
Mégegyszer köszönöm a munkádat! További minden szépeket-jókat!
Üdv: Dijja
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
